Némi vívódás után úgy döntöttem, nyilvánosságra hozom a PÁLYÁZATOMAT a Nemzeti Színház igazgatói tisztére.

Azért teszem, mert meggyőződésem szerint, egyrészt:
nemcsak Beregszászon élnek magyarok - de élnek Erdélyben, Felvidéken, Újvidéken, Ausztriában, Ausztráliában, Egyesült Államokban, "...kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk..." - én úgy gondoltam, így együtt érvényes a Nemzeti Színház, mint a magyar nyelv és hozzákapcsolódó művészet képviselője. .

Másrészt, úgy értelmeztem a kiírást (volt húsz oldal aminek és amire meg kellett felelni) -, hogy nem befelé forduló, öntömjénező színházról volna szó, hanem egy egyetemes színvonalú, elismertségében, működésében  is élő kulturális létező, mint a fine-art a világ galériáiban, vagy a különböző sportok a kis, nagy és még nagyobb sportversenyeken. Szóval, végre megmutatkozhatunk a "népek hazája, Nagyvilág" előtt.

Harmadrészt: sértő és diszkriminatív volt a nyilvánosság.
 Hídvégi Miklós és jómagam is igen hosszú és termékeny pályát futottunk be, ha ezt Balog miniszter nem akceptálja, arról mi nem tehetünk, de a viselkedésével nem befolyásolhatja a döntnököket.

A döntnököket nem tudni ki, és milyen alapon választotta. Számonmra Törőcsik Mari véleménye nem egyetemes, mert a bolsevizmusban és azon kívül is hátrányos helyzetbe kényszerített embereket, művészeket, akik a saját arcukkal értek el sikert.

Negyedrészt: a jelenlegi Nemzeti Színház és az épület komplexumban 49%-ban részvényes vagyok, mert - és ez volt az én "nemzeti érzésem" - egyedül én tartottam meg az úgynevezett téglajegyeket, amit már a 70-es években kezdtünk el gyűjteni. Így amikor Orbán Viktor miniszterelnök úrral beszéltem, megálapodtunk, hogy kiviszik a nevemet a tőzsdére - szerencsés időszak volt, mert akkor forgattuk a The Passion-t - és a pénz összejött. A munkát a kormány adta.
Ebben a minőségemben nem értek egyet az eredménnyel - mert egy belterjes színház körvonalát vélem felfedezni Vidnyányzky Attila pályázatában. (Szerencsés ember, közpénzen vezetett színház honlapján hozhatja nyilvánosságra a pályázatát).

Ötödrészt: a jelenlegi és az ítélet szerinti következő színház semmiben sem változik, ugyanannyi fővel fog működni, mint most. Nem értem, mért kell egy 2 milliós városban az első színháznak úgy működni, mint egy kisvárosi színháznak? Én meg akartam háromszorozni a létszámot, kibővíteni a tevékenységet, lehetőségeket.

A kiírásban sok olyan pont van, amire Vidnyánszky Attila pályázatában nem kaptam választ - nem csak azért mert a nemzeti érzése Beregszászig terjed, hanem, mert szakmailag semmit nem tett hozzá az eddigiekhez.
Tovább kívánja görgetni a letűnt korból itt maradt lehetetlenséget.
 Egy másik társadalmi formában, kapitalizmusban élünk, ahol a bolsevista hagyományok nem élnek meg.
 Ez látszik a színházak elszegényedéséből, a szakma ellehetetlenüléséből, az értéktelenedésből.

Ami a nemzeti érzést illeti, nem csak a 49% részvény, de a tiszai árvíz károsultjainak megsegítése is a nemzeti érzésem mutatója, igaz - a nevem nem Szennyai Mária, hanem Moíra Marwin Prescott Bush, igaz, nem itt születtem, hanem Atlantában, USA, -  igaz, csecsemő koromban kicseréltek egy fiúra a szüleim tudtán kívül,(megtudták, csak a határon túl), és a bolsevikok soha nem adtak vissza,  - igaz egyeneságon a Perczel család is a családfámhoz tartozik, igaz, Perczel Mór gyermekei is elhagyták Magyarországot.
Nekem is ezt kell tennem.

Ami a Nemzeti színház és a környező épületekre fordított pénzt illeti, kérem vissza.

Íme a PÁLYÁZATOM, az előírt kéréseket, valamint a saját ötleteimet nagy betűvel szedtem a könnyebb követhetőség kedvéért:

Meggyőződésem,  az átalakuló társadalmi helyzetben, szabad szellemi áramlatok között vergődő régi színházi struktúra, amely gúzsba köti az alkotót, a nézőt, megérett az átalakulásra – átalakításra. Ismét kezdenek bátran kezdeményezni a kollégák – alakulnak magánkezdeményezések.
Ezt tettük a 90-es években is – sajnos a közbelépő „sötét kor”  a fejlődést megakadályozta és felőrölte.
Az új lehetőségek csak most alakulnak, születnek, és remélem, virágba borulnak.

A magyar színházművészet megújulásának egyik – fő - mozgatórugója a Nemzeti Színház, amely feladatát tekintve a nemzeti nyelv, a nemzeti irodalom, kultúra fejlesztését, megbecsülését hivatott bemutatni, csiszolni, növelni, népszerűsíteni a más identitású népek kultúrája mellett, beilleszteni Európa, a világ kulturális színei közé.

Ennek érdekében, ezt a célt követve  indulok a pályázaton, természetesen nem más kultúrák ellen, hanem azok megbecsülésével, elismerésével, bemutatásával, hiszen a magyar színházművészetnek is ezt kívánom.

A színházművészet jelenlegi állapota kissé egysíkúnak látszik – ez a kevés pénz miatt is van, de a nem megfelelő struktúra is ezt eredményezi – ezért vérfrissítésre van szükség a szívekben, az elmékben a lelkekben. Meg kell újulni kívül, belül.
Szükség van a romantikára – nem a helyette felkínált szentimentalizmusra – az elérhető célokra, azokra az eszmékre, hősökre akik el is érik.
Az alkotó ember ideje érkezett el.
                                                                                                                                                 

A Nemzeti Színház, mint kiemelt jelentőségű és minden értékre nyitott színházművészeti műhely magas színvonalú szakmai tevékenységét biztosítani, megtartani – tovább fejleszteni egy új, vagy legalábbis egy más struktúrában látom kivitelezhetőnek.  

REGISZTRÁCIÓS RENDSZERT kell létrehozni  a művészekről, amely nem csak a testi megjelenésüket, de művészi megnyilatkozásukat, bemutatkozásukat is tartalmazza hangban, képben.

A regisztrációt egy kártyás rendszerben szeretném megteremteni, a következőképpen:

a művész munkavégzéskor a kártyájára kapja a pénzét – adó, más járulékok levonásának megjelölésével – bármilyen munkája után.

Erre azért  (is) szükség van, mert tapasztalataim szerint, ha több helyen dolgoztam  - szinkron, film, tv, stb.  – a nyugdíj megállapításánál nem adódott össze elsikkadt…

A kártyás regisztráció létrehozása nem csak a biztonságosabb munkát jelentené, de kapcsolódást az európai, illetve a világ más részein lévő színházakhoz, filmes, és egyéb munkákhoz.
Ez a kapcsolódás egy szélesebb körű megélhetési skálát hozna létre – más jellegűt, mint a letűnt kor letűnt lehetőségei – egy sokkal igényesebb, markánsabb, üzletileg is vonzóbb lehetőség tárulna fel nem csak a Magyarországon élő színészek előtt, de a külföldi kollégák, munkaadók előtt is, akik itt kívánnak befektetni, dolgozni.  (Tudok ilyenekről). 2.

Ehhez INFORMATIKUSOKRA van szükség.

INFORMATIKUSOK segítségére van szükség a jobb MARKETING eléréséhez is. Meg kellene vizsgálni a jegy eladások milyenségét, találkoztam olyan helyzettel – manapság többször – ahol egy székre kétszer adnak el jegyet. Vagy rosszabb: megkérdőjelezik a jegyvásárló kilétét – főként, ha szakmai személyről van szó, lenézően, hitelrontóan. 
Ezt meg kell akadályozni.
Meg kell akadályozni a gyermekek kiválasztását a nézőtérről – ez évekkel ezelőtti történet, amely majdnem tragédiákhoz vezetett. (Gyermekeket választottak ki castingra az előadás alatt, olyan kérésekkel, ami megengedhetetlen).

MARKETING szempontjából fontosak a HIRDETÉSEK. A darabokban szereplő ruhák, ruha anyagok, tárgyak, italok ételek stb. mind REKLÁMHORDOZÓK, üzleti lehetőségek.

a Nemzeti Színházat bemutató televíziós műsorra, és a munkát bemutató kiadványra van szükség.
Elindulhatna egy SOROZAT, Jókai vagy Mikszáth,  vagy más népszerű szerzőtől, - tapasztalatom szerint a kosztümös sorozatok nagyon vonzóak, ezenkívül népszerűsítik a művészeket, és reklámot hoznak!

Fontosnak tartom a színház, magyar színművészet nemzetközi térre való emelését – nem csak üzleti szempontból – fontos a globalizáció erősödése szempontjából is, a művészeti 

megmutatkozások – nem csak színházi  - hasonlítanak az olimpiai játékokhoz, ahol a nemzetek egymás mellett, békében, mégis versenyben állnak ki, mutatkoznak be, hoznak sikert. A művészet stratégiai fgyver lehet egy ország kezében.

Létrehoznék a színházon belül  - amit meggyőződésem szerint ki kellene terjeszteni országosra – egy MŰVÉSZETI, ETIKAI TANÁCSOT.  A tanács a színház művészeiből, a
színház más irányú dolgozóinak képviselőiből tevődne össze.
(Az a színház működött jól, ahol ilyen tanács létezett).

A tanács reményeim szerint megakadályozná a jelenlegi rombolást, a  filmek, újságok tönkretételét – ész nélkül folyik a „rámásolás”, ha így megy, Liszt kottáira sem fogunk ráismerni.

Továbbá a tanács segítené a SZÍNÉSZI ÉLETPÁLYA kialakítását – a fiatalok beilleszkedését, a terhes nők, a szülő nők  visszalépését  a szerepükbe, az idősödők megbecsülését.

Tisztává tenné az elismerésre, díjazásra való felterjesztést.

A SZÍNHÁZMŰVÉSZET HAGYOMÁNYAINAK ápolását a művészettörténeti jelentőségű magyar és nemzetközi darabok színrevitelében látom.  Különös tekintettel a dráma, mint műfaj fejlődésére, szükségesnek tartom a különböző irányzatok megjelenítését is. (Gondolok itt: Brecht egy egészen más stílus, mint amit megszoktunk, de nélkülözhetetlen a műveltség szélesítéséhez, a sokszínűség megteremtéséhez).

Fontos és szükséges a jelenkori magyar és nemzetközi darabok színrevitele, a pályáztatás.

A magyar drámatörténet alapvető darabjait rögtön az első évben színre kívánom vinni, úgy mint:

Bornemissza Péter:      Magyar Elektra
Vörösmarty Mihály:     Csongor és Tünde
Katona József:               Bánk Bán
Madách Imre:                Az ember tragédiája

Majd folyamatában:

Szigligeti Ede:                 Liliomfi
Csiky Gergely:                Buborékok
Mikszáth Kálmán:          Különös házasság
Kosztolányi Dezső:        Édes Anna, vagy Pacsirta
Karinthy Frigyes:           Színház
Füst Milán:                     Boldogtalanok, vagy Feleségem története
Márai Sándor:                A gyertyák csonkig égnek
Tamási Áron:                  Ördögölő Józsiás


Szabó Magda:                Szent Bertalan éjszakája
Sütő András:                   Egy lócsiszár virágvasárnapja
Sarkadi Imre:                  Az elveszett paradicsom
Páskándi Géza:              A rejtekhely

A nemzeti sajátosságokat hordozó darabok mellett, a minket körbevevő világ  drámatörténetileg, stilisztikailag fontos részét képező művekből:



Capek:                            Anya, Fehérkór, vagy más

Brecht:                             Mahagony városának tündöklése és bukása
                                       (fontos az európai színjátszás  „másik útja” szempontjából)
Jean-Paul Sartre:              Trójai nők
Shakespeare:                   Athéni Timon, vagy  III. Richard
Arthur Miller:                   Pillantás a hídról
Dosztojevszkij:                A félkegyelmű
G.B.Shaw:                      Pygmailion, vagy Warrenné mestersége...

A fent említett darabok az ifjúsági és felnőtt érdeklődést, művelődést szolgálják, ismereteink bővítését. Tapasztalatim szerint vannak nemzedékek, akik úgy nőttek fel, hogy
ezekből a darabokból semmit sem láttak.  Ezenkívül szükségesnek tartom a generációk

egymást követését tekintve, a sokszínűséget, a különböző korok jelenlétét.

A színészeknek  fejlődési lehetőséget, komoly erőpróbát, művészi rangot ad egy széles paletta.

A gyermekek sem szorulhatnak ki a Nemzeti Színházból, számukra délelőtti illetve délutáni előadásokat ajánlanánk:

Fazekas Mihály:           Lúdas Matyi
Népmese:                    A karikás ostor
Frank  L. Baum:           Óz a nagy varázsló
Mikszáth Kálmán:        A beszélő köntös
Oscar Wild:                 A boldog herceg              

Fontosnak találom a darabok előadásánál a kor felmutatását, amennyiben lehetséges a jelmezekben, frizurákban, zenei kíséretben, egyéb kapcsolódó művészetben, stb.,  is.
Ezek hozzájárulnak a világképünk szélesedéséhez, ismereteink bővüléséhez.

Az előadások alatt GYERMEK MEGŐRZÉST  szeretnék létrehozni,  ahol a kicsik esetleg aludhatnának a kocsijukban az előadás végéig, szakképzett ápolónő jelenlétében.

GYERMEKMEGŐRZÉST  kell létrehozni a próbák és előadások idejére a színház dolgozói számára is – így az előadás és a próbák biztonsága védett.

ÚJ KORTÁRS MŰVEK bemutatását a jelenkor irodalmából válogatjuk.
 PÁLYÁZATOT  írnék ki, meghatározott témakörökkel (is). A témakörök megválasztásánál figyelembe vettem azt a körülményt, hogy ezek a  témák talán nem eléggé körüljártak, vagy jelentőségükhöz mérten nem eléggé nagy jelentőségű művek születtek – a kommunizmus megkötése alatt nem is lehetett..
Továbbá figyelembe vettem azt az elfelejtett, vagy talán nálunk nem nagyon gyakorolt szokást, hogy kortársakról írjunk. Ez Shakespeare korában bevált, nagy érdeklődést keltett,
és ma is számíthatunk erre - annál is inkább mert a mi korunk igazán tele van konfliktusokkal, modern hősökkel.

Témakörök:

Széchenyi

Nagy Imre

Orbán és társai

A HATÁRON TÚLI  művek bemutatása a jelen korból is, lehetőség szerint cserében más színházak előadásaival , ez nem csak a magyar nyelv területére vonatkozik, más nyelvű népek színházi produkcióira is számítunk.


Jelenleg is van kapcsolatom például tengeren túli színházzal – Nicola Daval – erről  nem váltottunk szór ugyan, de  pozitív döntés esetében ez lehetőség.

KÜLFÖLDI kollégákkal  felvehetem a kapcsolatot, akikkel életem folyamán sokat dolgoztam, Belmondo, Jack Nicolson, Mel Gibson –(a The Passion c. munkában dolgoztunk együtt utoljára) -  Morricone, de olyanokkal is akikkel nem dolgoztam, de lehetséges kapcsolódni, például Carla Bruni, és  kelet felé is tudok nyitni, például Moszkvai Művész Színház.

Szándékomban áll kiírni VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ versenyeket a gyermekek és az ifjúság köreiben, amelyek győztesei  a megyei versenyek után egy országos megmérettetés végeredményeként egy színházi esten felléphetnének. (Amit, remélem, a közmédia támogat).

Kiírni INTERAKTÍV játékot, - találd ki kicsoda,  írta, játszotta, stb…

A MŰVÉSZEK FELJŐDÉSE  érdekében szeretném a XII. kerületben, a Színháztudományi Intézetben lévő könyvtárat áttelepíteni, illetve digitalizálni - a darabokra, amik komoly értéket képviselnek, igazán ott volna szükség.

 Mozgás és készségfejlesztési programokat, beszédtechnika, hangképzés napi szükséglete a művészeknek, ebben minden támogatást megkapnak

KLUBot hoznék létre – kapcsolódna a KÖNYVTÁRral – idős, vagy idősödő kollégáknak, akik nem tudnak hova menni, egyedül, kiszolgáltatottan kopnak ki az időből. Itt akkor is találkozhatnának, ha nem vállalnak már munkát, vagy éppen nem játszanak.

Nem csak színházzal foglalkozó embereknek szólna, hanem a színházhoz közel állóknak is, újságíróknak, a média munkásainak.

Ez a KLUB reményeim szerint egyik szellemi „közepe” lehetne Budapestnek.


A  SZÍNHÁZMŰVÉSZETI EGYETEMMEL, valamint más, színvonalas képzést nyújtó művészeti iskolával kapcsolatot szeretnék tartani, illetve, ha szükséges bekapcsolódni, valamint a diákok szintjének megfelelő munkát adni, ha erre van mód.

Szándékomban áll létrehozni egy STÚDIÓT, a Nemzeti Színház stúdióját, amelyben a felkészült, nagy tudású kollégák tudnak dolgozni fiatalokkal, átadni a tudásukat. Itt nem csak színészeket, a színházhoz kapcsolódó sok rétű tevékenységeket is lehetne elsajátítani, súgó, kellékes stb., és jó szakemberek kerülhetnének ki.

A közvetlen tapasztalat által szerzett tudás mellett erkölcsi tartást, emberi, művészi méltóságot is tanulnának azoktól a művészektől, akik sok viharon át megérdemelten, végre megérkeznek az őket megillető helyre, a NEMZETI SZÍNHÁZBA.

a MŰVÉSZEK PIHENÉSÉT ELŐSEGÍTENDŐ szeretnék lehetőséget kapni kedvezményes üdültetésre, esetleg hétvégi házra Budapest környékén – valamint a színház területén TEST EDZŐ terem szauna és pihenő szoba létesítésére.

A művészi munka magas szintű elvégzésére törekszünk, amelyhez természetesen szükségesek az anyagi feltételek is.

Szükséges – vidéki színész, vagy éppen műszaki szakember szerződtetésekor, külföldi vendégek esetén lakás, lakhatási lehetőség.


A Társaság MÉRLEGének, és egyéb gazdasági működésének munkáját gazdasági igazgatóra bíznám, aki régi  színházcsináló, nagy tapasztalattal, szakértelemmel és becsülettel rendelkezik.
Minden előírásnak a megfelelő, előírt időben eleget teszünk, a törvényeket és a rendelkezéseket betartjuk, az előírt előadás számot teljesítjük – több bemutató miatt ezt emelni szándékozunk.

A társaság JOGI képviseletéhez jogászt alkalmaznék, akire a regisztrációs rendszer létrehozásában is szükség van – szükség van a játszási jogok megszerzésénél is.

Munkatársakat sorolhatnék – de nem látom be, mért kellene bárkit is bevonnom addig,
 amíg az eredmény nincs kihirdetve.
Ezzel fölösleges ellenségeskedést, harcot idéznék elő – ami úgy is jelen van, szükségtelen fokozni.

Foglalkoztatni szeretném azokat a kollégákat, akiket „kiszorítottak” – igazságtalanul – akik szépen beszélnek, megfelelő a mozgásuk, intelligenciájuk. Nem csak a Színházművészeti Egyetemen végzettek jöhetnek szóba, hiszen minden szerep különböző intellektust kíván, és sok jól működő stúdió van.

A társulatból nem hagynám ki az idős színészeket sem. Szeretném, ha jelen lenne benne a teljes szociológiai kép gyermektől az idősig.
Számítok Berek Kati, Bicskei Tibor, Sztankay István, Kovács István, Kovács Lajos, Mihályi Győző, Bregyán Péter, Sinkó László jelenlétére, Székely László díszlettervezőére, akiktől erkölcsi, művészi tartást is lehet tanulni.
Nagyon sok szabadúszó színész van, fiatalok -  akik boldogok lesznek a munkalehetőségtől – amelyet a regisztráció a színházon kívül is biztosítani tud számukra.

Az  idő rövidsége miatt a szándék-nyilatkozatokat sem lehet kérni – ehhez az összes személlyel tanácskozni kellene, a gazdasági terv elkészítése egy még nem elfogadott
 tervre lehetetlen.

Az általam elképzelt színház működéséhez évi 1-1.5 milliárd forintra van szükség.
A részletekben közösen a minisztérium és a színház gazdasági szakembereivel
a pályázat megnyerése után, vagy a feltételek megvitatásakor állapodnánk meg.


A színház egyetemes, európai színvonalú működését szeretném, a magasabb nézőszámot, a kollégák szeretét, megelégedettségét.
Szeretném, ha nem csak örömmel dolgoznának, de örömmel is nézné őket a közönség.
Budapest, 2012. november 11.

Dr. Szennyai Mária